
Adó 1%


Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Óvoda

Iskolánk a nyári szünetben a következő napokban tart vezetői ügyeletet:
2025. július 09. 9-13 óráig
2025. július 23. 9-13 óráig
2025. augusztus 06. 9-13 óráig
2025. augusztus 19. 9-13 óráig
A szünidőre jó pihenést kívánunk!
2025. 06. 03-án a 8.a osztály két pedagógusával az Országházba látogatott egy rendhagyó állampolgári ismeretek tanóra keretében. Először egy múzeumpedagógiai foglalkozáson ismerkedhettek diákjaink az alkotmányozás folyamatával. Egy kitalált ország alkotmányát kellett megalkotnia a tanulókból alakított két „pártnak”. Javaslatokat kellett tenni az ország nevére, nyelvére, államformájára, zászlójára, címerére, himnuszára, majd törvényjavaslatokat kellett benyújtani az állampolgárok jogaira és kötelességeire vonatkozóan. A törvényjavaslatokat aztán elő kellett terjeszteni, megvitatni, majd 2/3-os többséggel elfogadtatni. Kiderült, hogy mindez koránt sem egyszerű. A szokatlan feladatok megoldása közben a tréfálkozás és a humor sem maradt el.
Az alkotmányozás nehéz folyamata után idegenvezetés keretében végig sétálhattunk azokon a folyosókon és lépcsőkön, amelyeken a honatyák és a magas rangú vendégek is járnak. Megtekinthettük az aranyos lépcsősort, a gyönyörű ólomüveg ablakokat és az Országház nagyobbik üléstermét. Megcsodálhattuk a szent koronát, az országalmát és a jogart. Ottjártunkkor épp a koronaőrök őrségváltása volt. Idegenvezetőnktől sok érdekességet tudtunk meg az Országház építéséről, a hatalmas kupola égőinek cseréjéről és a képviselők munkájáról.
Végül egy kiállítást láthattunk az Országház építéséről, majd a háború utáni újjáépítéséről.
Érdekes és tanulságos kirándulás volt, melyen érdemes minden végzős diáknak részt venni.




Kedves Szülők, Diákjaink
Tanévzáró ünnepségeink időpontjai:
Veresegyházi EGYMI Általános Iskola és Óvoda, Veresegyház Újiskola utca 15.
2025.06.25. 16 óra
Veresegyházi EGYMI Dunakeszi Iskolai Telephelye, Dunakeszi Károlyi Utca 23.
2025.06.24. 9 óra
Veresegyházi EGYMI Dunakeszi ÉRTAK Iskolai Telephelye, Dunakeszi Budai Nagy Antal utca 4-8.
2025. 06.27 17 óra

Zab Sári fotós felajánlott egy ünnepi fotózást a Gyógypedagógiai tagozat gyermekei számára.
A fotózás ingyenes volt, az anyagköltséget Surin Roxána tanulónk édesanyja vállalta magára, így kaptak a szülők 1-1 képet ajándékba.
Hozzá a dekorációt a tagozatról Dr. Tóth-Hegyi Dóra és Szabó Józsefné Szilvi készítette.
A tagozat végzős osztálya további külső támogatást is kapott:
Kurucz Norbert a gyerekek karácsonyi meglepetéséhez nyújtott anyagi támogatást,
a vásárra Mukáné Békési Andrea Avon termékekkel járult hozzá.
A szülők önzetlen segítsége mellet, akik rengeteg termékkel érkeztek.
Nagyon köszönünk minden munkát és segítséget!



Beszámoló Speciális Olimpia Mikulásváró Korcsolya Versenyéről
- December 3-án a Speciális Olimpia Műkorcsolya Szakosztályának szervezésében
Műkorcsolya- és Mikulásváró Ügyességi és Sorversenyén jártunk iskolánk gyógypedagógiai
tagozatos tanulóival. A gyerekek megnézhették a válogatott kerethez tartozó sportolók rövid
és szabad programjait, majd bemutatták saját korcsolyatudásukat. A gyerekek kezdő szinten
arany és ezüst érmeket nyertek el. Gratulálunk minden ügyes kis korisunknak! Csak így
tovább!





Adventi kézműves délelőtt a Szivárvány tagozaton
December 7-én a szombati munkanapot azzal töltöttük, hogy kicsit a
karácsonyra hangolódjunk. Osztályaink a pedagógusok vezetésével 4 helyszínen
különböző kézműves ajándékokat készítettek családjaik számára. Papír
szívószálból csillag készült, csináltunk karcolásos technikával képeslapot és
ragasztottunk könyvjelzőt. A frissen sülő mézeskalácsok illata pedig végig
kísérte a délelőttöt.










